Az új ukrán oktatási tárca tervei abszurdak és veszélyesek az ország jövőjére nézve, közölte Alla Bojko, a Kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem professzora a segodnya.ua portálnak nyilatkozva.
A tudományos szaktekintély elmondása szerint elképesztő az a szándék, hogy egyetemeket, főiskolákat zárjanak be. Szerinte inkább a szakoktatás színvonalán kell változtatni és modernizálni a kevésbé népszerű karokon az oktatást. Bojko úgy véli, egy hatalom hatékonyságát azzal lehet leginkább lemérni, hogy hány egyetemet működtet és azokban milyen a képzés színvonala. Kétségtelen, hogy szükség van az oktatás reformjára, ám annak nem szabad az iskolai és a főiskolai tanárok elbocsátásával, a tanintézmények bezárásával párosulnia.
A professzor asszony az iskolákban 10-15 fős osztályok kialakításában, a gimnáziumokban és a felsőfokú oktatásban pedig a neves nyugati egyetemek és a civilizált országok példájára kis létszámú diák csoportokban látja az eredményes és színvonalas képzés jövőjét.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek