Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült

Egyre több ukrán él a védőoltások lehetőségével

Másfélszeresére nőtt a védőoltást kérők száma Ukrajnában.

Néhány megyében egyes korosztályok körében 80 százalékkal nőtt az oltottsági szint, mondta el Zorjana Szkaleckaja. Az egészségügyi miniszter az ICTV tévécsatornán nyilatkozva kifejtette, az intenzív oltási kampány hatására sikerült jelentősen növelni az oltottsági szintet. Eddig egyetlen esetben sem kapott a tárca olyan visszajelzést, mely szerint valakinél súlyos mellékhatások jelentkeztek, vagy a sürgősségire került volna.

A tárcavezető korábban kijelentette, hogy az országban normalizálták a helyzetet a diftéria terén, járványról szó sincs. Az év végéig 450 flakon antitoxin érkezik Ukrajnába.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com