Mint arról a ru.slovoidilo.ua beszámolt közzé lett téve és ezzel hatályba lépett a törvénytelen meggazdagodásról szóló törvénytervezet Volodimir Zelenszkij által készített változata.
Az elnöki jogszabály visszaállította a törvénytelen vagyonszerzés büntetőjogi felelősségre vonását és bevezette az ilyen bűncselekményt elkövető állami hivatalnokok, önkormányzati tisztviselők jogtalanul szerzett javainak az állam javára való elkobzását.
Az új dokumentum kiegészítője a Btk. azon cikkelyeinek, amelyek meghatározzák, mi számít büntetendő vagyonszerzésnek. Egyebek között azt a kitételt is tartalmazza, amely szerint a büntetőjogi felelősségre vonás akkor jöhet szóba, ha az illető hivatalnok vagyona 6,5 millió hrivnyával meghaladja a törvényes jövedelmét.
A bűncselekményt elkövetőire öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés és a közügyektől való három évi eltiltás róható ki. Elkobzásra pedig a törvényesen szerzett jövedelmet egymillió hrivnyával meghaladó értéken felüli vagyon kerülhet. A jogszabályt az elnök november 25-én látta el kézjegyével és 27-én a kormánylap is leközölte azt.
A portál emlékeztet rá, hogy a 1031 számmal iktatott elnöki törvénytervezetet az ukrán parlament első olvasatban elfogadta, 259 képviselő szavazta meg.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek