Újabb rovott múltú a Nép szolgája soraiban

A parlamenti többséggel rendelkező kormánypárt soraiban újabb képviselőről derült ki, hogy bajok vannak az erkölcsével, és már büntetve is volt, írja az ua.news.

Andrij Bohdanecről van szó, aki Ternopil megyében a 163. számú választókerületben a Nép szolgája színeiben szerzett mandátumot. Az ukrán honatyáról kiderült, hogy 2015. augusztus 17-én a ternopili ítélőszék bűnösnek mondta ki az ellene folytatott № 607/21639/14 büntető eljárásban, és két év szabadságvesztésre ítélte, ám a végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztették. Bohdanecnek egy taxi-sofőr bántalmazása miatt kellett bíróság elé állni.

A sértett súlyos koponya sérüléseket szenvedett. A vádlott elsősorban annak köszönheti az enyhe ítéletet, hogy a Szics hadtest kötelékében részt vett a donec-medencei terror ellenes műveletben.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com