Az Ukrán Nemzeti Banknak 12,3 millió hrivnya vesztesége származott a hrivnya árfolyamának erősödése miatt a – közölte az állami pénzintézet.
A közlemény szerint éve eleje óta 13 százalékkal erősödött a hrivnya külföldi valutákkal szemben. A Nemzeti Bank arra is kitért, hogy a 2020-as állami költségvetésről szóló törvény értelmében, a pénzintézetnek 40,7 milliárd hrivnya nyereséget kell átutalnia az állami költségvetésbe. 2019-ben ez az összeg 64,9 milliárd hrivnya volt, vagyis idén ez az összeg 17,3 milliárddal kevesebb.
A nemzeti bank adatai alapján 2019. szeptemberében 21,4 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkezett az ország, ami 0,6 milliárddal több az előző évhez képest. Ugyanakkor a hrivnya erősödése miatt, ez hrivnyában 60,6 milliárddal kevesebb, mint tavaly ugyan ebben az időszakban volt.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek