Két bevásárlóközpontot és 11 kerületi bíróságot fenyegettek meg Moszkvában hétfőn bombatámadással orosz hírügynökségek jelentései szerint.
A fenyegetett épületeket evakuálták, de később többen közülük újraindult a munka. A fővárosi bíróságok címére már csütörtök óta érkeznek robbantást kilátásba helyező online üzenetek.
2017-ben Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések az idén januárban újrakezdődtek.
Az RBK gazdasági napilap szerint amíg 2017-ben a fenyegetések rendre telefonon, előre felvett hangüzenetben érkeztek, addig most a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek