Ukrán gazdasági szakértők sötét jövőt jósolnak az ukrán nemzeti fizetőeszköznek, írja a glavcom.ua.
Az idén átmeneti izmosodáson ment át a hrivnya, ám a jövő évben megváltozik ez a tendencia, vélekedik Olekszandr Hmelnickij a közgazdasági tudományok kandidátusa. Mint mondja, ha most a dollárhoz viszonyított értéke a 20 hrivnyához közelít,
2020-ban az ellenkezőjére vált a folyamat, és egy USA dollár 30, de akár 50 hrivnyára is drágulhat, illetve annyira gyengülhet az ukrán fizetőeszköz.
A gazdasági szakértő szerint ennek több előjele mutatkozik.
- Az egyik ok, ami miatt zuhanórepülésbe kezd a hrivnya, a több mint 11 milliárd dolláros kereskedelmi deficit.
- A másik ok a külföldi tőke nagymértékű kiáramlása lesz.
Tetézi a bajt, hogy jövőre Ukrajnának 5 milliárd dollárt kell törleszteni a tartozásaiból. Nem kizárt továbbá az újabb világgazdasági válság, valamint az ukrán belpolitikában is várhatóak komoly krízis állapotok. Nagy a valószínűsége, hogy az ukránok hamarosan elkezdik pánikszerűen felvásárolni a dollárt és az eurót.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek