Szijjartó: Magyarország javaslatot tett az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására

Az ukrán nyelv kisebbségi oktatására és a kárpátaljai magyarok anyanyelve egyidejű megőrzésének lehetőségére vonatkozó magyar javaslatról tájékoztatta ukrán tárgyalópartnereit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi látogatásán. Erről a miniszter azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Dmitro Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettessel közösen tartott pénteki kijevi megbeszélésüket követően. „Értjük Ukrajnának azt az elvárását, hogy a területén élő minden…

Részletek

Kővel dobálták meg a borzsovai kisvasút vagonját

Vandálok megtámadták a borzsovai keskeny nyomtávú kisvasút vagonjait. Az incidens az éjszakai órákban történt, amikor a kocsik kigördültek a garázsból és elhaladtak a beregszászi roma tábor mellett. Kőzápor zúdult a vagonokra, aminek következtében betörtek az egyik vagon ablakai. A mozdonyvezető nem állt meg, attól tartott, hogy őt is megtámadják a vandálok. Ez már nem az…

Részletek

Kárpátalján a rendőrség munkatársai megvertek egy házaspárt

A nemzeti polícia három munkatársát azzal vádolják, hogy visszaéltek hatalmukkal és kegyetlenül bántalmaztak egy házaspárt, adja hírül az állami nyomozóhivatal sajtószolgálata. Az előzetes nyomozás kiderítette, hogy egy rendőrparancsnok és kollégája Munkácson járőrözve megállított egy Citroent, melyben három utas tartózkodott. A parancsnok figyelmeztetés nélkül Teren 4 könnygázt alkalmazott az egyik utassal szemben, majd földre teperte és…

Részletek

Ilyet sem gyakran látni: kukásautó vontatott rendőrautót Ukrajnában

A nem mindennapi eset a kelet-ukrajnai Dnyipró városában történt. Valaki felvette a telefonjával és feltöltötte az internetre, ahogy kukásautó vontat rendőrautót, már több ezren látták a videót. Annyi látszik a felvételen, hogy nem sokkal korábban több centi hó hullhatott, ami megnehezítette a közeledést. Feltételezések szerint a járőrautó elakadhatott a nagy hóban, viszont sokkal valószínűbb, hogy…

Részletek

Repülőút közben vezette le a szülést egy ukrán orvos

Alena Fedcsenko, ukrán fül-orr-gégész szabadságra indult Vietnámba, ám útközben nem tervezett munka várt rá – írja a BBC-re hivatkozva a szmo.hu. Az repülőút Doha (Katar) és Bangkok (Thaiföld) közötti részén elhangzott egy jól ismert mondat: „Van önök között orvos?” Mikor jelentkezett, bevezették a pilótafülkébe, ahol egy nő már a padlón szült. „Egy pillanat alatt eszembe…

Részletek

Kimerülőben az ukrajnai földgázlelőhelyek

Végveszélybe került Ukrajnában a földgázkitermelés, mivel a meglévő lelőhelyek kiaknázottsága elérte a 85-90 százalékot, áll a segodnya.ua írásában. Az Ukrgazdoböcsa, állami gázkitermelő cég a múlt évben rekord nagyságúra növelte a teljesítményét: 15,5 milliárd köbméter gázt termelt, ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy teljesítse a kormányprogramban megkövetelt húszmilliárdos mennyiséget. Az alulteljesítést Andrej Favorov a…

Részletek

Jellemzően száraz, hideg idő lesz a hétvégén

A hétvégén jellemzően száraz, többfelé napsütéses idő várható. Ezzel együtt viszont hidegre kell készülni, akár mínusz 10 fokig is hűlhet a levegő, és néhol csak maximum 2 fok lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Pénteken napos és felhős területek váltakoznak, majd délután északkelet felől…

Részletek

Tavaly 117-en haltak meg a kárpátaljai utakon

2019-ben közlekedési balesetek következtében 117-en vesztették életüket. A végzetes kimenetelű balesetek hátterében leggyakrabban a gyorshajtás, az ittas vezetés és a biztonsági öv figyelme kívül hagyása szerepel. Közel 28 rendkívül veszélyes útszakaszt észleltek, közte a Kijve-Csap 702-704-es szakaszát, vagy a munkácsi közlekedési rendőrség őrhelyét, mondta el Olekszij Hetmanenko. A kárpátaljai megyei közigazgatás megbízott elnöke ennek kapcsán…

Részletek

Tömegszerencsétlenség az M3-ason, egy ukrán állampolgár meghalt

Lezárták a sztrádát, öt jármű ütközött össze a 98-as kilométerkőnél. Öt jármű ütközött össze az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalának 98-as kilométerszelvényében, Kál közelében péntek hajnalban, a balesetben egy ember életét vesztette, nyolcan megsérültek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján. A helyszínelés jelenleg is tart. A gépjárművezetőket a káli csomópontnál terelik le a…

Részletek

Továbbra is kérdőjeles a megszállt területeken élők nyugellátása

Az el nem fogadott törvénytervezet értelmében a megszállt területeken élő nyugdíjasok egy általuk megnevezett Ukrajna területén élő közvetítő személyen keresztül juthattak volna hozzá az őket megillető ellátáshoz. Szerdán került első olvasatban az ukrán parlament elé a kormánypárt által benyújtott tervezet. Amelyet 184 képviselő támogatott a 350 fős parlamentben, a tervezet átdolgozására 314 képviselő szavazott igennel….

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com