Az élete során 300 ember meggyilkoló „Popeye” gyomorrákban szenvedett.
Gyomorrákban meghalt Jhon Jairo Velásquez, a Popeye becenéven ismert hírhedt kolumbiai bérgyilkos, aki egykor Pablo Escobar kolumbiai kartellfőnök szolgálatában – saját bevallása szerint – mintegy 300 embert ölt meg.
A kolumbiai büntetés-végrehajtási hivatal (INPEC) közlése szerint az 57 éves férfit december vége óta kórházban kezelték.
A férfi életének több mint húsz évét töltötte rács mögött, 2014-ben helyezték feltételesen szabadlábra Kolumbia legszigorúbb fegyházából, 2018-ban azonban zsarolás vádjával ismét őrizetbe vették.
Popeye gyakran szerepelt a sajtóban, YouTube-csatornájának több mint 1,2 millió követője van. Önéletrajza magyarul is megjelent Pablo Escobar bérgyilkosa voltam címmel. Az egykori bérgyilkosról sorozat is készült Alias J.J. címmel.
Jhon Jairo Velásquez a medellíni kartellben a bérgyilkosok irányítója volt. Még 18 éves kora előtt csatlakozott a kolumbiai bűnszövetkezethez. Egy 2015-ös interjúban azt mondta, hogy „legkevesebb 250, talán 300 embert” ölt meg és további 3 ezer gyilkosságra adott utasítást.
A számlájára írt gyilkosságok többségét az 1980-as, 90-es években követte el. 1989 végén részt vett az Avianca légitársaság egyik utasszállítója elleni merénylet megszervezésében 110 ember halálát okozva. Szerepe volt Luis Carlos Galán liberális kolumbiai elnökjelölt meggyilkolásában is. Velásquez lelkén szárad számos bíró, újságíró és rendőr halála is, az áldozatok valamennyien Escobar bűnözői birodalma ellen küzdöttek.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek