Fehéroroszországban már több a fertőzött, mint Ukrajnában

Fehéroroszország egészségügyi minisztériumának adatai szerint a koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 4204-et. Ezzel megelőzte Ukrajnát, ahol is 4161 beteget jegyeznek. Belorusziában 116 a fertőzött gyerekek száma, 65 személy mesterséges lélegeztető gépen van. Ennek ellenére az ország továbbra sem tervezi karantén bevezetését. Április 16-i értekezletén Olekszandr Lukasenko elnök azt mondta, a Covid-19 jó lecke azok számára,…

Részletek

WHO: a következő pár hét meghatározó lesz Európa számára

A következő néhány hét meghatározó lesz Európa számára az új koronavírus-járvány elleni küzdelemben – jelentette ki csütörtöki internetes sajtótájékoztatóján Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális igazgatója. Miközben Európában lassan megközelíti az egymilliót a hivatalosan kimutatott koronavírus-fertőzöttek száma, már pozitív jelek mutatkoznak a legsúlyosabban érintett országokban, köztük Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Svájcban. Hans Kluge azonban…

Részletek

Folytatódik a fertőzöttek számának csökkenése Ausztriában

Folytatódik a kedvező tendencia Ausztriában: az egészségügyi minisztérium jelentése szerint csütörtökre az elmúlt 24 órában 13,4 százalékkal 5063-rá csökkent a koronavírus-fertőzöttek száma. Ausztriában összesen 14 452-en fertőződtek meg a koronavírussal; közülük időközben 8986-an gyógyultak meg a fertőzés okozta betegségből. A gyógyultak száma egy nap alatt 888-cal emelkedett, így mostanra 3923-mal haladja meg a betegekét. Egyre…

Részletek

Nem jut elég pénz az önkormányzati választásokra Ukrajnában

Anyagiak hiányában problémák lehetnek az októberre tervezett önkormányzati választások lebonyolításával, jelenti a Központi Választási Bizottság. Oleg Didenko, a bizottság elnöke szerint, a választási kódex módosításai pluszfinanszírozást írnak elő az önkormányzati választások lebonyolítására. Az idei költségvetés tervezésekor a régi választási törvény alapján 2 milliárd 100 milliót különítettek el erre a célra. Viszont a módosított költségvetésben megvágták…

Részletek

Koronavírus: egy nap alatt 501 fertőzött Ukrajnában

Ukrajnában az elmúlt nap során 501 új fertőzöttet találtak, közülük 91 egészségügyi dolgozó. Ezzel 4662-re emelkedett a fertőzöttek száma, közülük 879 egészségügyi dolgozó. A legtöbb páciens Kijevben, Csernovci és Ivano-Frankivszk megyében él. 9 fő elhunyt, 60-at gyógyultnak nyilvánítottak. Kórházba 156 személyt utaltak, közte 11 gyereket. Eddig összesen 246 személy gyógyult fel, a halálos áldozatok száma…

Részletek

Ukrajnában eltörölnék az idei ballagást és az utolsó csengőt

A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében az ukrajnai iskoláknak azt ajánlják, ne tartsák meg a tanév végi ballagást és az utolsó csengő ünnepét, a bankettet. A bizonyítványokat pedig, melyeket legkésőbb június 15-ig ki kell állítani, elektronikus úton továbbítsák a tanulóknak, áll az oktatási minisztérium ajánlásában. A megyei oktatási osztályok vezetőinek megküldött levélben hangsúlyozzák, ez csupán ajánlás…

Részletek

Miért jött Kárpátaljára az elnök?

Teljesen érthetetlen és csak találgatásoknak ad okot Volodimir Zelenszkij kárpátaljai látogatása, áll az ua-reporter.com írásában. Tulajdonképp valamennyi kárpátaljai portálon megy a fejtegetés, és a közbeszédben is téma, miért fecsérelt el gyakorlatilag a semmire egy egész munkanapot az ukrán államfő. Talán épp semmi más, fontosabb dolga nem akadt, mint azt nézni az Ungvár közelében lévő lepukkadt…

Részletek

A hétvégén még marad a meleg

A hétvégén még marad a meleg. Emellett sok lesz a napsütés, de csapadékra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Pénteken többórás napsütésre kell készülni. Csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban általában 1 és 8 fok között alakul a hőmérséklet, de néhol gyenge…

Részletek

A Dunába borult egy migránsokat szállító csónak a szerb-román határon, többen eltűntek

A Dunába borult csütörtök este egy illegális bevándorlókat szállító csónak a szerb-román határon, többen eltűntek – közölte a Mediafax hírügynökség. A román határrendészet Drobeta Turnu Severin-i egységének a szóvivője elmondta: a határrendészek a 924-es folyami kilométernél a Dunában úszó, segítségért kiáltó embereket vettek észre. Két motorcsónakkal a helyszínre siettek, és kilenc embert kimentettek a vízből….

Részletek

Hivatalosan is madárinfluenza-mentes Ukrajna

Ukrajna tavaly májusban nyerte vissza a madárinfluenza-betegségtől mentes státuszát, ennek ellenére még mindig vannak országok, amelyek nem fogadnak ukrán baromfihúst. Továbbra sem vonta vissza az embargót az ukrán szárnyasokra és baromfihús-készítményekre Japán, Omán, Kína és Dél-Korea, amit a Vinnica megyében kirobbant madárinfluenza-járvány miatt vezettek be tavaly januárban – nyilatkozta az UNIAN hírügynökségnek Olga Sevcsenko, az…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com