Kirúgták állásából a majdnem kormányzóvá lett Olekszij Petrovot

Mint arról hírt adott az ua-reporter.com, Volodimir Zelenszkij menesztette állásából azt az SZBU-s tisztet, aki majdnem a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöke lett. A portál híre szerint Olekszij Petrovot 2019. augusztusában nevezték ki az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) Kirovográd Megyei Főosztályának vezetőjévé. A közelmúltban megjelent hivatalos információ szerint az Ukrán Miniszteri Kabinet javaslatára megyénk első…

Részletek

Érettségizni fogok, de jelenleg nem tartózkodom Magyarországon, a kialakult helyzetben részt tudok venni a vizsgákon? Mi a teendőm?

A magyar érettségin minden évben néhány száz Magyarországon állandó lakcímmel nem rendelkező személy vesz részt. Ők döntő többségükben a szomszédos országokban élő magyarok, de a világ bármely országából érkezhetnek és érkeznek is jelentkezők, jellemzően azért, hogy utána a magyar egyetemen tanulhassanak tovább – írja az oktatas.hu. Az érdeklődők egy része már középiskolába is itt jár,…

Részletek

Hirtelen „találtak” 1300 vírusos halottat Kínában

A járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhan most bevallotta, az eddig beismertekkel ellentétben 1290-nel több koronavírusos áldozatról tudnak – írja a Parameter.sk. Ezzel a statisztika szerint a városban 3699 halált okozott a fertőzés. A kínai hivatalok ezt az egészet azzal magyarázzák, hogy a törvényekkel összhangban dolgoznak és a történelemmel szemben érzett felelősséget is érzik. Érdekes…

Részletek

448 ezer jármű lépte át a határt az idén Kárpátalján

A kárpátaljai határátkelőkön idén 447908 jármű haladt át, olvasható az állami vámszolgálat honlapján. A régió határátkelői ezenkívül 5 millió 392 ezer tonna árut kezeltek. A karantén intézkedések miatt jelenleg csupán három – az Ungvár, a Tisza és a Nevetlen – átkelő működik a megyében. Arról, milyen szabályok szerint történik jelenleg a ki- és beutazás, az…

Részletek

A Magyar Állami Népi Együttes online előadássorozatot indít

A Magyar Állami Népi Együttes online előadássorozatot indít, hétfő esténként az együttes utóbbi tíz évének legsikeresebb előadásait közvetítik. Az este 7 órakor kezdődő előadások a megalapításának hetvenedik évfordulójára készülő Magyar Állami Népi Együttes Facebook-oldalán, valamint a Hagyományok Háza Youtube-csatornáján tekinthetők meg aznap éjfélig – közölte a Hagyományok Háza pénteken az MTI-vel. Az estek kiegészítője egy…

Részletek

Megérkezett Kárpátaljára a magyar kormány egészségügyi adománya

Megérkezett Beregszászba a magyar kormány koronavírus elleni védőfelszerelést szállító kamionja. A 63 millió forint értékű szállítmányt az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviselője vette át. Gerevich János elmondta: az adomány minden olyan felszerelést tartalmaz, amely elengedhetetlen a koronavírus elleni védekezéshez, izolációs köpenyeket, szemüvegeket, fertőtlenítőszert és maszkokat. A kirendeltség vezető hozzátette: az adományból 17 kárpátaljai egészségügyi és szociális…

Részletek

Koronavírus – Katonaorvosok segítik Moszkvában a betegek újraélesztését

Húsz újraélesztési egységet bocsátott Moszkva rendelkezésére az orosz védelmi minisztérium, amelyek később szükség esetén Oroszország bármely részén bevethetők lesznek – jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere egy pénteki vezetői videokonferencián, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartottak a Covid-19-járvány elleni védekezésről. Szobjanyin azt hangoztatta, hogy a koronavírus-fertőzöttek kezelésére alkalmas ágyak mellett káderekre is…

Részletek

Véres tömegverekedés a beregszászi romatáborban

Egy sérültet az intenzív osztályon ápolnak, a rendőrök három személyt állítottak elő, sajtóértesülések szerint a tömegverekedésben legalább negyvenen vettek részt péntek délután. A Goloszkarpat hírportál megszólaltatott egy szemtanút, aki elmondta egy jelentéktelennek tűnő helyzetből alakult ki a tömegverekedés. Minden azzal kezdődött, hogy egy 25 év körüli láthatóan ittas férfi botorkált hazafelé, és megtámaszkodott egy az…

Részletek

Még mindig fullasztó Kijev levegője a csernobili zónában és a környéken kigyulladt tüzek miatt

Továbbra is Kijev magasan a leszennyezettebb levegőjű város a világon a QIAir légszennyezettségi adatokat közlő internetes oldal szombati adatai szerint, ami a csernobili zónában és a szomszédos Zsitomir megyében kitört tüzekre vezethető vissza – számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség. Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester péntek késő este továbbra is arra kérte a fővárosiakat, hogy még…

Részletek

A Magyarországra utazni szándékozók figyelmébe!

A koronavírus terjedésének megakadályozása végett hozott magyarországi rendkívüli intézkedések idején nem magyar állampolgár Magyarország területére csak az alábbi esetekben léphet be: I. Az országos rendőrfőkapitány határozata értelmében a nem magyar állampolgár egyedi kérelem benyújtása nélkül beléphet Magyarországra: – tranzit áthaladás céljából, amennyiben COVID-19 fertőzés gyanúját nem állapítják meg, a meghatározott időszakban és a kijelölt útvonalon…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com