Kilenc évet kapott a német drogcsempész

Mint arról Facebook oldalán beszámol az Ukrán Határőrszolgálat Nyugati Regionális Parancsnoksága, Beregszászban ítélet született egy német állampolgárságú drogcsempész ügyében. A beregszászi ítélőszék vádlottak padjára került 35 éves német állampolgárt 2019 novemberében vették őrizetbe azt követően, hogy az asztélyi határátkelőn fennakadt a vámvizsgálaton. A férfi 2,1 kilónyi marihuánát próbált Magyarországra csempészni. A bűnügyi eljárás során beazonosították…

Részletek

Nem lesznek győzelem napi tömegrendezvények Ukrajnában

Denisz Smihal miniszterelnök közölte a szerdai kormányülésen, hogy idén május 8-án és 9-én nem lesz semmilyen tömegrendezvény a koronavírus-járvány miatt az országban. Ukrajnában 2015 óta két napon, azaz május 8-án és 9-én is tartottak eddig második világháborús évfordulós megemlékezéseket. Előtte csak május 9-én ünnepeltek, szovjet szokás szerint. A kommunista múlttal való szakítás jegyében azonban Petro…

Részletek

Az ukrán haderő a legjobbak között

Ukrajna javított pozícióján a világ legerősebb hadseregeit tartalmazó ranglistán, írja a shotam.info az Ukrán Védelmi Minisztérium sajtószolgálatának hírére hivatkozva. A tájékoztató szerint a Global Firepower szokásos évi felmérése nyomán két helyet javított korábbi besorolásán. E szerint a világ országainak hadereje terén a vizsgált 138 között a 27. helyen, Európában pedig 50 hadsereg között a 9….

Részletek

Mentős botrány Lembergben

Botrányos viselkedésről tett tanúbizonyságot a lembergi elsősegély szolgálat, amikor a rendőrkapitányságra riasztották őket, írja a ria-m.tv. Az incidens május 5-én késő este vette kezdetét, amikor járókelők a rendőrséget hívták, mert egy fiatalember a gépjárművek elé vetette magát, majd rátámadt a megmentőire. Az illetőt előállították az őrsre, ahol az illető láthatóan rosszul lett. A rendőrségről mentőt…

Részletek

Összeverekedtek a két pravoszláv egyház hívei Bukovinában

A verekedés során többen megsérültek, két személyt mentővel kórházba kellett szállítani – értesült korrespondent.net hírportál. A rendőrök vetettek véget május 5-én egy tömegverekedésnek ukrán és orosz ortodox egyház hívei között a nyugat-ukrajnai Csernovic megyében. Zadubrovka település templománál történt az incidens. A rendőrség információ szerint a késő esti órákban a templomkertben alakult ki konfliktus a két…

Részletek

A Keleti-Kárpátok területére 40 centi havat jósolnak

Az illetékes hatóságok arra szólítják fel a turistákat, hogy semmiképp se induljanak a hegyekbe. Az Ukrán Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint ma azaz május 6-án délutántól és holnap május 7-én egy közeledő hidegfront a Kárpátokban több helyen okozhat jelentős havazást. Mérsékelt (10-20 km/h) északi, északnyugati szél kíséri a ciklont. „A Kárpátok alacsonyabban fekvő térségeiben 10-20, a…

Részletek

Ukrajnában szeptemberig már nem nyitnak ki az iskolák

A tanév végéig marad a távoktatás, szeptember 1-éig Ukrajnában zárva maradnak az iskolák – jelentette be Viktor Ljasko egészségügyi-miniszterhelyettes, országos tisztifőorvos szerdán. Ljasko arról tájékoztatott csak azokat az oktatási intézményeket nyitják majd ki, amelyekben az emelt szintű érettségi vizsgákat tartják majd. „A járványügyi helyzetre való tekintettel nem indul újra a tanítás, Ukrajnában a tanintézmények legközelebb…

Részletek

Szabad az út a vendégmunkások előtt

Az ukrán külügyminiszter az egyik országos tévéadónak nyilatkozva ismételten megerősítette, nincs tilalom az ukrán vendégmunkások határátlépésére vonatkozóan – írja a KISZó. Korábban a kijevi kormányzat kétértelmű nyilatkozatot adott ki a vendégmunkásokat illetően, amit sokan úgy értelmeztek, hogy megtiltja számukra az országhatárok elhagyását. Dmitro Kuleba külügyminiszter most megerősítette, a munkavégzés céljából utazni szándékozó ukrán állampolgárokat gond…

Részletek

Egészségügyi igazolványokat kérhetnek az Ukrajnába belépőktől

Az Európai Unióban éppen kifejlesztés alatt álló Covid-paszport mintájára Ukrajnában is bevezethetik az egészségügyi igazolványt. Amennyiben az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, Ukrajnában is bevezetik azt az igazolványt, mely bizonyítja majd, hogy az adott személy nem fertőzött koronavírussal , jelentette be Marjana Oleszkiv, a turisztika fejlesztéséért felelős állami ügynökség vezetője. Ehhez azonban előbb tudni kell, milyen…

Részletek

Koronavírus: haláleset az egyik ugocsai cigánytáborban – sajtóhír

Meghalt egy koronavírus-gyanús beteg a szőlősvégardói cigánysoron – írja a Goloskarpat hírportál a közösségi médiában megjelent információkra hivatkozva. Először a Temna Vinohradivscsina nevű, a Nagyszőlősi járással kapcsolatos Telegram-csatorban jelent meg a hír, ezt vette át a hírportál. Itt azt írták, hogy kedden életét vesztette egy koronavírus-gyanús beteg a szőlősvégardói cigánytáborban. A portál értesüléseit eddig hivatalosan…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com