Koronavírus – Enyhülnek a maszkviselés szabályai Csehországban

Május 25-től enyhülnek, illetve módosulnak az addig kötelező általános köztéri maszkviselés szabályai Csehországban – közölték a cseh kormány hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.

A kötelező köztéri maszkviselést, amely az utcákra és a zárt termekre egyaránt érvényes, március 19-én rendelte el az egészségügyi minisztérium.

Adam Vojtech tárcavezető szerint május 25-től lényegében megszűnik a maszkok kötelező viselete a köztereken, az utcákon, míg továbbra is megmarad ez a kötelezettség a zárt termekben, a közösségi közlekedési eszközökön vagy a taxikban is. Az utcákon csak akkor kell továbbra is maszkot viselni, ha az emberek közti távolság két méternél kevesebb.

A cseh kormány arra az álláspontra jutott, hogy már nem fogja kérni a parlamentet a május 17-én lejáró szükségállapot meghosszabbítására. Az addig fel nem oldott, a közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó intézkedéseket a szükségállapot szabályozása alól átvezeti a közegészséget védő szabályozás alá – mondta Adam Vojtech újságíróknak.

„Mindazokat a szolgáltatásokat, amelyek feloldása május 25-re van tervezve, május 17-e után a közegészséget védő törvény alapján fogjuk szabályozni”

– szögezte le az egészségügyi miniszter.

Korábbi bejelentés szerint a március közepén bevezetett, és még érvényben lévő korlátozó intézkedéseket legkésőbb május 25-én oldanák fel. A terv szerint május 25-én megnyílnak például a vendéglők és a szállodák, illetve visszatérhetnek a padokba az általános iskolák tanulói is. Ez utóbbi azonban önkéntes lesz, az adott iskolák helyzetének és a szülők döntésének a függvényében. A hagyományos általános iskolai oktatást szeptember elsején tervezik felújítani Csehországban.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com