Május 11-től, azaz hétfőtől ismét látogatható a Nárciszok völgye természetvédelmi területet – tudatta a sajtóhoz eljuttatott közleményében a a Kárpáti Nemzeti Park és Bioszféra Rezervátum.
Az itteni keskenylevelű nárciszok tömeges virágzása néhány nappal ezelőtt kezdődött, ám az országos karantén miatt május 10-ig a park kapuja zárva volt a látogatók előtt. Azonban május 11-től lazítottak a korlátozó intézkedéseken, az erről szóló kormányrendelet értelmében védőtávolság megtartása mellett a közterületek, parkok és botanikus kertek is látogathatók, így megnyitották a Nárciszok völgyét is.
A közleményben kiemelik, hogy az ide érkezőknek szigorúan be kell tartaniuk a járványügyi előírásokat, ezekre a bejáratnál elhelyezett tájékoztató táblákon is figyelmeztetnek.
A rendszerint május elején virágzó nárciszmező Kárpátalja egyik legnevezetesebb természeti látványossága, évente több tízezer turista keresi fel a Huszttól néhány kilométerre található nemzeti parkot, ám idén a koronavírus járvány miatt várhatóan idén kevesebb lesz a turista, ami komoly bevételkiesést jelent a rezervátumnak.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek