Gyorsult az ukrán gazdaság visszaesése

Míg az év első három hónapjában 1,5 százalékos GDP visszaesést jósoltak, addig a negyedik hónap gazdasági mutatói alapján a legoptimálisabb forgatókönyv szerint is 5 százalékot eshet vissza idén az ukrán gazdaság a koronavírus járvány okozta válsághelyzet miatt – közölte a Gazdasági Minisztérium csütörtökön.

„A termelési tevékenységet folytató vállalatok, már áprilisban megérezték a koronavírus világjárvány negatív hatásait. Jelentősen visszaesett a háztartási, ipari és állattenyésztési termékek iránti globális kereslet, tovább rontott a helyzeten a járvány megfékezésére irányuló korlátozó intézkedések bevezetése az országban” – mutattak rá a közleményben.

A január-április mutatói alapján az előállított áruk és szolgáltatások összesített mutatója 6,7 százalékra csökkent, miközben január-március között 3,8 százalékos visszaesést mértek.

Az ukrán Nemzeti Bank gazdasági adatai mutatói szerint az országos karantén második hónapjában a gazdaság alapvető ágazatainak hanyatlása felgyorsult. Az ipari termelés volumene 15,4 százalékkal csökkent áprilisban.

A Miniszteri Kabinet 4-8 százalék közötti GDP visszaesést jósolt az idei évre.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com