Viharkárok Ukrajna szerte

Hétfőre virradóan Ukrajna kilenc megyéjében okozott jelentős károkat az ítéletidő, adta hírül a katasztrófavédelem tájékoztatójára hivatkozva a censor.net.ua. Az özönvíz szerű esőzés és az orkán erejű szél Ternopil megyétől az ország legkeletibb régiójáig kilenc megyén és a fővároson sepert végig. A hétfő reggeli állapot szerint 178 település maradt áramszolgáltatás nélkül. A legjelentősebb károkat Szumi megye,…

Részletek

NATO-főtitkár: Kína felemelkedése katonai kihívást is jelent

Kína felemelkedése katonai kihívást is jelent, amellyel az eddiginél többet kell foglalkoznia a NATO-nak – mondta az észak-atlanti szövetség szervezetének főtitkára a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak. Jens Stoltenberg hangsúlyozta, hogy Kína megerősödése „alapvetően megváltoztatja a globális hatalmi egyensúlyt”, ami ugyan jelent lehetőségeket, főleg gazdaságilag, de kihívásokat is, méghozzá elsősorban katonai, hadászati téren….

Részletek

Kijevben napi hetven karanténsértő éttermet találnak

Naponta átlagosan hetven alkalommal sértik meg a fővárosi éttermek a karanténszabályokat. Az állami fogyasztóvédelmi szolgálat, mely folyamatosan ellenőrzi a közétkeztetési intézményeket, rendszeresen – átlagosan 50-70 alkalommal – észleli, hogy azok megszegik a koronavírus járvány miatt bevezetett szabályokat, mondta el a sajtónak Oleg Ruban, a kijevi hivatal vezetője. Jelenleg Kijevben és az ország nyolc régiójában csupán…

Részletek

Putyin: mire a többi ország kifejleszti hiperszonikus fegyverét, Moszkva képes lesz az elhárításra

Mire a többi ország kifejleszti hiperszonikus fegyverét, Oroszországnak már lesz eszköze az ellene való védekezéshez – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Rosszija 1 televízió Vesztyi Nyegyeli című heti műsorában bemutatott nyilatkozatában. „Meg fog jelenni (a hiperszonikus fegyver a vezető katonai hatalmak arzenáljában). De úgy gondolom, hogy kellemes meglepetést tudunk majd okozni partnereinknek…

Részletek

Ultimátumot kaptak az ukrán vámosok

Megfenyegette az ország fő adóhivatalnokát és vámparancsnokát Szerhij Marcsenko, a pénzügyi tárca vezetője, hogy kirúgja őket, ha nem teljesítik az elvárásait, áll a podrobnosti.ua írásában. Marcsenko egy televíziós műsorban jelentette be, hogy kötelezte Olekszij Lyubcsenkót, az állami adószolgálat vezetőjét és Igor Muratov országos vámparancsnokot, hogy 10-15 százalékkal növeljék az állami büdzsébe kerülő bevételeiket. Amennyiben nem…

Részletek

Szabad a házasságkötés, de…

Ukrajnában engedélyezett a házasságkötés, de csak bizonyos feltételek mellett. A járványmegelőzési intézkedések betartásával szabad esküvőket tartani Ukrajnában, jelentette be Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter. Az ünnepi szertartáson legfeljebb tíz fő vehet részt, kötelező a szociális távolság, a gyakori fertőtlenítés. A korrespondent.net tegnap közölte, hogy Ternopol megyében egy vállalkozó születésnapja után 28-an fertőződtek meg koronavírussal.

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com