Mint arról a korrespondent.net beszámol, csütörtökön mintegy ezer szimpatizáns kísérete mellett vonult be a bírósági tárgyalásra Petro Porosenko.
Ukrajna korábbi, sorrendben ötödik elnöke elleni eljárást a Pecserszkiji Járási Bíróság folytatja le. A portál beszámolója szerint a volt elnök hívei barikádokat kezdtek építeni a bíróság épülete mellett és elzárták a forgalom elől a Volodimirszkij utcát.
A bíróság épületével átellenben színpadot építettek, ahonnan hangosbeszélőből követelik beszüntetni az állítólagos politikai leszámolást Porosenko ellen. Az eseményen jelentős a rendőri készültség.
A korrespondent.net emlékeztet rá, hogy Irina Venediktova országos főügyész korábban arra kérte az ítélőszéket, hogy Petro Porosenko édesapjának halálára való tekintettel halasszák el a tárgyalást.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek