Meglepetés az ukrán gázfogyasztók számára

Az ukrán lakossági földgázfogyasztókat állítólag kellemes meglepetésként éri az újítás, amely nyomán újszerűn kell majd fizetni az energiahordozó fogyasztásáért, közölte a hvylya.net.

Az információ szerint a parlament első olvasatban elfogadta a 2553. számú törvényt, amely szerint az eddigi köbméterenkénti gázár helyett kilowatt-órában állapítják majd meg a tarifát.

Ez azzal jár, áll a magyarázatban, hogy a fogyasztó már nem az elhasznált mennyiségért, hanem a gázból nyert energiáért fog fizetni.

Ez az átállás az európai követelményeknek megfelelő, és általa leginkább a fogyasztó jár jól. Hisz nem a mennyiségért, hanem a termelt hőért fog fizetni.

Állítólag megszűnnek a rossz minőségű, a szolgáltató által felhígított gáz miatti panaszok is.

Ugyanakkor témaszakértők, közöttük Hennagyij Rjabcev analitikus szerint az új jogszabály kizárólag a szolgáltatók érdekeit tartja szem előtt. A fogyasztói érdekek védelmében tett javaslatokat figyelembe sem véve fogadták el a törvényt, amely még több bevételhez juttatja a gázszolgáltatókat, vélekedik a szakember.

A törvénytervezet végleges hatályba lépését követően a vezetékes gáz ugyanolyan árucikk lesz, mint bármi, amit a minősége alapján vásárolhat meg az állampolgár. Az ukrajnai szabvány szerint a földgáz köbméterenkénti kalóriaértéke nem lehet kisebb 7,6 ezer kilokalóriánál. A gyakorlatban azonban ezt szinte soha senki nem ellenőrzi, így a fogyasztóhoz eljutó gázt tetszés szerint hígítják más olcsó és alacsony energiájú adalékokkal.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com