Leszavazta a kormány éves cselekvési programját az ukrán parlament

Nem kapta meg a szükséges parlamenti támogatást csütörtökön az ukrán kormány éves cselekvési programja, ami azt jelenti, hogy a kabinetnek nincs „immunitása” a következő évre, azaz bármikor meneszthető – írta az UNIAN ukrán hírügynökség. A szükséges 226 szavazat helyett a cselekvési programot csupán 207 képviselő támogatta a 450 tagú ukrán törvényhozásban a csütörtöki plenáris ülésen….

Részletek

Nem kell karanténba vonulni az Ukrajnából utazó magyar állampolgároknak

Szerda éjféltől Ukrajnából a magyar állampolgárok szabadon – mentesülve a karanténba vonulás kötelezettsége alól – beléphetnek Magyarország területére, erről rendelkezik a Magyar Közlöny friss számában megjelent kormányrendelet – írja a KISZó. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Záhonyi Határkirendeltsége a KISZó-nak telefonon megerősítette ezt az információt. A korlátozásmentes beutazás valamennyi EGT (Európai Gazdasági Térség)-tagállam állampolgárára vagy az…

Részletek

Feljelentették, mert Zelenszkijt sértegette

Kijevben bíróság elé állítják a Pjamij TV csatorna egyik műsorvezetőjét, mert az elnököt és családját sértő kijelentéseket tett a műsorában, áll a hromadske.ua hírében. Szerhij Pojarkovot a csatorna egyik nézője jelentette fel, mert szerinte a műsorvezető nyílt egyenes adásban sértegette Volodimir Zelenszkijt és hozzátartozóit, valamint gúny tárgyává tett egyes nemzeti kisebbségeket. A műsorszórásért felelős nemzeti…

Részletek

100 milliós nyerészkedés az ukrán vasútnál

Újabb machináción érték az Ukrán Vasúttársaság vezető beosztású tisztviselőit. Az Ukrzaliznica néhány csinovnyikja kereskedelmi cégekkel társulva 100 milliós hrivnyás kárt okozott az államnak. Az ukrán belbiztonsági szolgálat jelentése szerint, olyan használt berendezéseket vásároltak, amelyek veszélybe sodorták és balesetveszélyes helyzetet teremtettek a vasúti szállítások során. Az alkatrészek egye része lopott volt, másik része egyszerűen gyatra minőségű….

Részletek

Kémkedéssel gyanúsítanak egy ukrán hadihajó-kapitányt

Állítólag az ukrán haditengerészet harci készenlétével kapcsolatos információkat gyűjtött és osztott meg az orosz hírszerzéssel – közölte az ukrán katonai elhárítás. A vizsgálat során kiderült, hogy a hadihajó-kapitány az Oroszország által jogellenesen annektált Krím-félszigeten járt. Itt kapcsolatba került az orosz hírszerzés tisztjeivel, és orosz állampolgárságot kapott. Miután a tengerésztiszt visszatért állomáshelyére elkezdett a haditengerészet harci…

Részletek

Minden hatodik vállalkozás megszegi a karantén előírásokat Ukrajnában

Minden hatodik vállalkozás megszegi a karantén feltételeit, közölte az ukrán tisztifőorvos. Viktor Ljasko a fogyasztóvédelmi szolgálatra hivatkozva jelentette ezt ki. Arra szólított mindenkit, viszonyuljon felelősségteljesen az előírásokhoz, ugyanis ettől függ a járványügyi helyzet alakulása az országban. Az illetékes bizottság úgy határozott, szigorítja a szabályszegő vállalkozások büntetését. Az érintetteket arra szólították, alakítsák úgy munkarendjüket, hogy a…

Részletek

Újra megnyitották az aknaszlatinai átkelőt

Az ukrán és a román hatóságok újra megnyitották a aknaszlatinai határátkelőt a két ország állampolgárai számára – közölte szerdán a Mukachevo.net hírportál a határőrszolgálat közleményére hivatkozva. Az Aknaszlatina-Máramarossziget ukrán-román határállomást június 17-én délután hat órától (kelet-európai idő) ismét megnyitották a forgalom előtt. A román határőrizeti szervek tájékoztatása szerint, azok az ukrán állampolgárok léphetnek be Románia…

Részletek

Koronavírus: napról-napra több a beteg Ukrajnában

Június 18-ra Ukrajnában 34 063 -ra emelkedett az igazolt koronavírusos betegek száma. Folytatódik a napok óta tartó negatív tendencia, 829 fertőzöttet észleltek. A legtöbb beteget Csernyivci, Lemberg, Rivne, Kijev megyében és Kijevben tartják nyilván. Már 966 halálos áldozatot követelt a fertőzés, a gyógyultak száma 15 447. Eddig összesen 530 442 PCR-tesztet és 107 313 IFA-tesztet…

Részletek

Irán mégis Ukrajnába küldi a lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait

Irán bejelentette szerdán, hogy mégis Ukrajnába küldi elemzésre a tévedésből lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait, nem pedig a BEA francia légiforgalmi biztonsági hivatalhoz. Egy héttel ezelőtt még azt közölte Teherán, hogy Párizsba küldik őket, ha a szerencsétlenség kivizsgálásában részt venni jogosult államok hozzájárulnak ehhez. Az Ukrán Nemzetközi Légitársaság Teheránból Kijevbe induló Boeing 737-es gépe január 8-án,…

Részletek

Lengyelország nem fogad ukrán repülőjáratokat

A lengyel kormány döntése értelmében július 1-ig nem fogadja az Ukrajnából felszálló utasszállító repülőgépeket, közölte a censor.net.ua. Az információ szerint Lengyelország megnyitotta a reptereit a külföldi légi forgalom előtt. Ám a nyitás csak az EU-s tagállamokból és a szabad gazdasági övezethez tartozó országokból induló járatokra érvényes. A nyitás Ukrajnán kívül Nagy-Britanniára, Svédországra és Portugáliára sem…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com