Top10
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
- Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
Partnerünk
Népszerű tartalom
Az ukrajnai újságírók tiltakoznak az új médiatörvény tervezete ellen
Egyetértéssel mozdult meg az ukrán újságírói szakma a készülő médiatörvény ellen. Közösen megfogalmazott nyílt levelet intéztek az államfőhöz, a kormányhoz, a parlamenthez és nemzetközi instanciákhoz, mert alkotmányellenesnek tartják a törvénytervezetet, írja a hvylya.net.
A beadvány szerzői szerint a 2693 számú tervezet sérti a szólásszabadsághoz, a szabad vélemény nyilvánításhoz való jogot és semmibe veszi az alkotmány által garantált alapvető emberi jogokat. Az ukrajnai média nem támogatja a parlamenti képviselők népes csoportja által jegyzett törvénytervezetet, amely nemzetközi szinten is kemény bírálatokat kapott. Ám ezekről az államvezetés mélyen hallgat.
A levél szerzői szerint a jogszabály tervezet úgy van megfogalmazva, hogy az államhatalmi szervek tejhatalmat kapnak az igazság helyreállítására, vagyis bármikor szembeszállhatnak a médiában irányukba elhangzó kritikákkal, megtorló intézkedéseket alkalmazhatnak a zsurnalisztákkal szemben. Bármikor önhatalmúan blokkolhatják az internetes portálokat, visszavonhatják a sajtókiadványok működési engedélyét, mégpedig meglehetősen széles skálán mozgó indokok alapján.
A médiatörvényben valóban szükség van módosításokra, de nem olyanokra, amelyek hátra mozdítanak, hanem előre lendítő, a kor nemzetközi követelményeinek megfelelőkre, írják a tiltakozó levél szerzői.
- Kijevbe látogathat a héten Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, elsőként a Trump-kormányzatból
- Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
- Az oroszok 19 rakétát lőttek ki a poltavai gázkitermelő létesítményekre
- Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
- Lengyelországban az ukránok miatt nőtt ugrásszerűen a bűnözés
- Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Február 10-től változás a Csap-Záhony határon
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Elnapolták a leszerelést Ukrajnában
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Mégsem jönnek Kárpátaljára bangladesi vendégmunkások
- Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
- Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
- Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
- Kárpátalján már több mint 100 iskola állt át az online oktatásra
- Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
FRISS hírek
- Kijevbe látogathat a héten Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, elsőként a Trump-kormányzatból
- Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
- Félelmetes adatot közöltek az ukránok: kiderült, hogy elképesztő módon függenek Magyarországtól és Szlovákiától
- Az oroszok 19 rakétát lőttek ki a poltavai gázkitermelő létesítményekre
- Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
- Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
- Lengyelországban az ukránok miatt nőtt ugrásszerűen a bűnözés
- Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
- Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
- Csenyihiv megyében álrendőrök szabadították ki a kényszer mozgósítottakat
- Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
- Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
- Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
- Egy német pár megölt két ukrán menekült nőt, hogy elrabolhassa a fiatalabb csecsemőjét
- Emelkedik az ukrajnai menekültek száma