Folytatódhat szombaton a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése – mondta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Izsák Balázs közölte: szombaton ismét élesítik az online felületet, így a kezdeményezést az Európai Unió minden tagállamából aláírhatják. Ugyanakkor önkénteseik is elindulnak az ívekkel, így aki még nem támogatta a kezdeményezést, az elkövetkező három és fél hónapban megteheti – tette hozzá.
Hangsúlyozta, a kezdeményezés sikere nagymértékben attól függ, hogy mekkora lesz az európai legitimitása, mennyien támogatják. Legalább ötmillió aláírásra volna szükség és arra is, hogy 15-20 országban teljesüljön a minimális feltétele a kezdeményezésnek, vagyis túl kell teljesíteni a minimális feltételeket – hívta fel a figyelmet Izsák Balázs.
Kitért arra is, hogy a polgári kezdeményezések nem váltak túlságosan népszerűvé az unióban az elmúlt időszakban. Nyolc év alatt 74 polgári kezdeményezésből mindössze hatnak sikerült összegyűjteni a szükséges egymillió aláírást.
Ez azt jelenti, nem sikerült az uniónak az a célja, hogy hozzáférhetővé kell tenni az európai ügyek megoldását – a közvetlen demokrácia eszközeivel – a polgárok számára – jelentette ki.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek