Koronavírust diagnosztizáltak Ungvár főépítészénél

Házi karanténba küldték az Ungvári Városi Tanács építészeti és műemlékvédelmi osztályát, miután kiderült, hogy a hivatal vezetője Oleg Borsovszkij koronavírusos lett. A hírt a polgármesteri hivatal is alátámasztotta. A zakarpattya.net információja szerint a városháza több munkatársánál is diagnosztizálták a fertőzést. A hírportál értesülése szerint az előírt gyakorlattal ellentétben nem végeznek fertőtlenítést az épületben, holott a…

Részletek

Nem kap állami támogatást a Nép Szolgája

Mint arról a 24tv.ua beszámol, a korrupció megelőzésével foglalkozó nemzeti ügynökség leállította a kormánypárt állami pénzen való finanszírozását. Az ügynökség információja szerint a politikai párt vezetői kérték az anyagi támogatás leállítását. Magát a tényt pedig Makszim Zujev kormánypárti képviselő mondta el. E szerint ez év júliusától december végéig a párt nem jut a büdzséből kiutalandó,…

Részletek

Felgyújtotta magát egy férfi Kárpátalján

A kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe az a férfi, aki borzalmas halálnemet választva vetett véget az életének. A katasztrófavédelem tájékoztatójára hivatkozva közli a mukachevo.net, hogy a tragédia a Huszti járásban lévő Kövesligeten (Dragovo) történt. Az 1972-es születésű férfi úgy próbált meg öngyilkosságot elkövetni, hogy gyúlékony anyagot locsolt magára majd lángra lobbantotta. Amikor kórházba szállították, testfelületének…

Részletek

Ukrajnában kevesebb lett a munkanélküli

Az Ukrán Állami Munkaügyi Szolgálat adatai szerint az elmúlt hét folyamán kis mértékben ugyan, de csökkent a munkát keresők száma, közli az uaprom.info. Az állásközvetítéssel foglalkozó állami szerv az utóbbi egy hét során 13 300 új munkahelyet keresőt jegyzett fel a nyilvántartásába. Ám még így is 3,6 ezerrel csökkent az állástalanok száma, akikből jelenleg 512…

Részletek

A NATO-szabványos lesz az ukrán Nemzeti Gárda

A NATO-előírásoknak megfelelő fegyverezettel szerelik fel a Nemzeti Gárda egyes egységeit, írja az Ukrajinszka Pravda. Katonai szakértők szerint az átállással minőségi szintet lépnek a katonai egységek, amelyek ezáltal effektívebben és szervezettebben tudják megakadályozni a külső fegyveres agressziót. Az első körben a Nemzeti Gárda Szhid (Kelet) operatív-területi egyesülésének egységeit UAR-15 típusú 5,56×45 mm kaliberű támadó puskákkal…

Részletek

Ezt ígéri a marosvásárhelyieknek a független magyar polgármesterjelölt

„Legyen pénz, legyen élet, és legyen rend. A cél: győzzön Marosvásárhely!” jelentette ki hétfő este a választási programját ismertető rendezvényen Soós Zoltán, Marosvásárhely független polgármesterjelöltje. A szűk körű szabadtéri rendezvényt élőben közvetítették a polgármesterjelölt közösségi oldalán. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt, de a többi magyar szervezet és a változásra vágyó román nemzetiségű…

Részletek

Lakhatatlan lakásokat vásárolt tisztjeinek a Nemzeti Gárda

A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) vizsgálatából kiderült, hogy az ukrán Nemzeti Gárda félkész állapotú, lakhatatlan lakásokat vásárolt tisztjeinek, miközben papíron beköltözhető ingatlanhoz jutottak a katonák. A nyomozás kiderítette, hogy a Nemzeti Gárda magas rangú parancsnokai és az ingatlanvásárlással foglalkozó cég vezetői az évek alatt korrupt rendszert építettek ki. Összesen 17,3 milliárd hrivnya értékben vásárolt Kijev…

Részletek

Ukrajnában felfegyverzik a postásokat

Mint arról az Ukrposta ZRT tájékoztatója alapján beszámol az unn.com.ua, a vállalat 400 darab önvédelmi lőfegyvert vásárol az alkalmazottai számára. A hivatalos információ szerint a cégnél korábban is voltak fegyveres munkatársak, akik a pénzszállító járműveket kísérték. Az ilyen munkatársakat 2017-től látták el lőfegyverrel. A mostani felfegyverzés az ország hat megyéjében zajlik, ahol a mozgó postahivatalok…

Részletek

Hosszú Katinka után Renée Zellwegert is bevonnák a székely petíció kampányába.

Magasabb fokozatba kapcsolt a székely petíció nemzetközi kampánya, amelybe megpróbálják bevonni Renée Zellweger kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznőt, producert is – ismerteti a keddi Magyar Nemzet. Pesty László kampányfőnök a lapnak elmondta: a Svédországban élő, a székely ügyért küzdő magyarság kereste meg a petíció kapcsán a helyi számi kisebbség vezetőit, hogy a…

Részletek

Gyerekeket próbáltak külföldre csempészni

A Tisza ukrán-magyar határátkelőn két gyereket próbált külföldre vinni törvénytelenül egy csernyivci illetőségű nő. Az Olaszországba tartó mikorbuszban két kiskorút akart külföldre vinni egy 44 éves nő. Ám a két nyolcéves kisfiú utaztatásához szükséges apai beleegyező nyilatkozat gyanús lett az illetékeseknek. Az állítólag Ukrajna olaszországi nagykövetségén kiadott dokumentumról kiderült, hogy meghamisították. Az ungvári járási rendőrség…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com