Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Közel száz migránst mentettek ki a tengerből Rodosznál

Kilencvenkét migránst mentett ki a tengerből Rodosz közelében a görög parti őrség a térségben tartózkodó hajók segítségével – közölte szerdára virradóra görög a hajózási minisztérium.

 

A migránsokat szállító hatalmas csónak a Rodosz melletti Halki szigetétől 21 tengeri mérföldre nyugatra borult fel, nem messze a török partoktól. A vészjelzés beérkezése után a parti őrség kutató és mentőközpontja négy járőrhajót, egy mentőhajót, egy hadihajót, illetve öt, a térségben tartózkodó teherhajót vezényelt a baleset helyszínére. A légierő és a hadiflotta is küldött egy-egy helikoptert.

A minisztérium tájékoztatása szerint 92 embert mentettek ki a vízből. Egyelőre nem tudni, hogy mely országokból valók, és azt sem, hogy hányan lehettek a csónakban.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com