Vesztegetésen kapták a migrációs szolgálat munkatársát Kárpátalján

Kárpátalján tetten érték a megyei migrációs szolgálat egyik tisztviselőjét, közli a belbiztonsági szolgálat. A megbízott járási osztályvezető rendszeresen csúszópénzt fogadott el az igényelt okiratok soron kívüli elkészítéséért. Egy-egy útlevélért 500 dollárt, külföldi tartózkodásra jogosító iratért 2 ezer hrivnyát kért a kliensektől. A korrupt tisztviselő csuklóján a munkahelyén kattant a bilincs, miközben épp átvette a soros…

Részletek

Két rakétával üzent Kína az Egyesült Államoknak

Kína kilőtt két rakétát a Dél-kínai-tengerre – jelentette bennfentes forrásra hivatkozva a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön. A SCMP-nek a kínai hadsereghez közel álló forrása szerint a szerdán reggel kilőtt rakéták közül az egyik egy „repülőgéphordozó-romboló” volt, egyértelmű figyelmeztetésként az Egyesült Államoknak. A lépés ugyanis egy nappal azután történt, hogy Kína…

Részletek

Koronavírus: ismét kétezer közeli fertőzött Ukrajnában

A miniszteri kabinet úgy döntött, novemberig meghosszabbítja az adaptív karantént. Az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent hír szerint a zöld színnel jelölt régiókban is szigorítják a korlátozásokat: tilos a diszkók, éjszakai klubok, nagyobb rendezvényeket kiszolgáló közétkeztetési intézmények működése és koncertek szervezése. Ma reggelre 1974 mintában azonosították a vírust. A járvány kitörése óta összesen 112 059 fertőzöttet…

Részletek

Továbbra is súlyos állapotban van Navalnij, az orosz ellenzék vezére

Továbbra is súlyos állapotban van Alekszej Navalnij, az orosz ellenzék mérgezéses támadás gyanúja miatt Berlinben ápolt vezére – jelentették csütörtökön német hírportálok a politikus legközelebbi munkatársaira hivatkozva. A beszámolók szerint Kira Jarmis szóvivő elmondta, hogy Alekszej Navalnij még mindig kómában van. Leonyid Volkov kampányfőnök hozzátette, hogy a politikus állapota „nem ad okot nagy optimizmusra”. Alekszej…

Részletek

Ukrajna-szerte megdrágult a hús

Ukrajnában augusztus folyamán megdrágult a hús és a tejtermékek jelentős része. A zöldségek és egyes gabonafélék viszont olcsóbbak lettek, közölte a gazdaságfejlesztési, kereskedelmi és mezőgazdasági minisztérium. Ami a konkrét termékeket illeti: a hagyma tavaly augusztushoz képest 15, idén júliushoz képest 8 %-al kerül kevesebbe, a káposztánál 17 és 13, a burgonyánál 6 és 4, a…

Részletek

Több mint kétszázezer hrivnyát raboltak az utcán egy nőtől Ungváron

A nőnél az egyik ungvári magánlaboratórium aznapi teljes bevétele volt – közölte Marjana Losak, a Kárpátaljai Megyei Rendőrség szóvivője. Az ismeretlen rablók szerdán 16:00-kor (kelet-európai idő) akkor kapták ki a nő kezéből a pénzzel teli táskát, amikor az kilépett a privát labor ajtaján. A két férfi a rablás után ismeretlen irányba távoztak. A nőnél a…

Részletek

Moszkva: bizonyított a fehérorosz ügyekbe való külső beavatkozás

Oroszország az Egyesült Államok és egy sor európai uniós ország lépéseit a Fehéroroszág belügyeibe való beavatkozásként értékeli, amire sok a bizonyíték – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán a Rosszija 1 tévécsatornának. „Látjuk, mit csinálnak a balti államok, látjuk, mit csinál Lengyelország és látjuk, hogy mit csinál az Európai Unió államainak egész sora….

Részletek

Lassul az ukrán ipari termelés csökkenése

Júliusban nőtt az ipari termelés Ukrajnában. Az ukrán statisztikai hivatal kedden közölte, az előző havihoz képest 3,9 százalékkal nőtt az ipari termelés Ukrajnában. A közlemény szerint az ukrán ipari termelés júliusban 4,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóiparban éves összehasonlításban júniusban 6,2, júliusban 6,6 százalékos visszaesést mértek. Az ásványinyersanyag-kitermelő ipar termelése…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com