Mint arról Oleg Kocjuba, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás első elnökhelyettese beszámolt a szerv hivatalos honlapján, csütörtökön megszűnik Csap vörös besorolása.
Kocjuba közlése szerint amikor Csap bekerült a járványügyi helyzet legsúlyosabb kategóriájába, a városban 22 beteget tartottak nyilván.
A lakosság lélekszámához arányítva ugyanis ez túlhaladta a vörössé válás határértékét. Az óvintézkedéseknek köszönhetően a helyzet normalizálódott, valamint letelik a szabály szerint előírt két hét szigorú karantén, ennél fogva a megyei jogú határváros szeptember 24-én kikerül a vörös jelzésű települések sorából, és a jóval enyhébb elbírálású sárga besorolásúba kerül.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek