Mint arról az UNN beszámol, szeptember 24-én Dmitro Kuleba Szlovákiába látogatott, ahol megkötötte azt a megállapodást, amely lehetővé teszi az ungvári repülőtér működését.
Az ukrán külügyminiszter a Twitteren számolt be arról a sikerről, amit Pozsonyban sikerült elérnie az Ungvári Nemzetközi Repülőtér működése érdekében. Mint arról korábban beszámoltunk, az egyetlen kárpátaljai polgári légikikötő azért nem üzemelhetett, mert a gépek le és felszállásához a szlovák légtér használata szükséges. Ám nem volt meg az ezt lehetővé tévő megállapodás.
Mint arról Kuleba beszámol, sikerült megkötni a szerződést, amely lehetővé teszi az ungvári reptér újbóli megnyitását. Az innen induló és ide érkező gépek ugyanis szabadon berepülhetnek a szomszédos ország légterébe. A külügyminiszter szerint ez óriási eredmény a két ország kapcsolatainak ápolása terén és nagy előrelépés a fejlődés útján Kárpátalja számára. Az ungvári repülőtér szabadon fogadhat és indíthat nemzetközi járatokat is.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek