Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült

Ukrajnában csökkent a gyermekek elleni bűncselekmények száma

A főügyészi hivatal tájékoztatója szerint az idén a korábbiaknál sokkal kevesebb bűncselekményt követtek el gyermekek ellen, írja a gordonua.com.

A helyzetről Okszána Dimitrijeva a hivatal munkatársa tájékoztatta a médiát. Elmondása szerint 2018 volt a csúcs, amikor Ukrajnában 6000 kiskorú vált bűncselekmények áldozatává. Az ezt követő években visszaesett az ilyen bűntények száma. 2019-ben 5500, az idén pedig már „csak” 4000 ilyen esetet regisztráltak.
A főügyészség munkatársa közölte, hogy sajnos még ez az adat is szomorú tényekről árulkodik. Ukrajnában alig múlik el olyan nap, hogy a felnőttek ne követnének el valamilyen bűncselekményt a gyermekek ellen. A bűnügyi statisztika azt mutatja, hogy az erőszakot elszenvedő gyermekek zöme a későbbiekben maga is a bűn útjára lép. Ezért fontos volna fokozni a gyermekek védelmét, elvégre ők jelentik a társadalom számára a jövőt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com