Itt az idő, hogy Európa felszámolja törékenységét és lépéseket tegyen egy új élet felé, amelyhez erős egészségügyi unió létrehozására van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris ülésén. Az Európai Bizottság döntött arról is, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését és az életmentést célzó kontaktkövető és figyelmeztető nemzeti alkalmazások összekapcsolását biztosító szolgáltatást hoz létre.
Itt az idő, hogy Európa felszámolja törékenységét és lépéseket tegyen egy új élet felé, amelyhez erős egészségügyi unió létrehozására van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az uniót értékelő első beszédében hangsúlyozta, az európai egészségügy törékenységének felszámolásához az uniónak több forrást kell biztosítania, illetve meg kell erősítenie az Európai Gyógyszerügynökséget és az Európai Járványügyi Központot is.
Von der Leyen beszédében kitért arra is, hogy a testület még szeptember vége előtt bemutatja az össze tagállamra vonatkozó első jogállamisági jelentését. Ígértetett tett arra is, hogy az uniós forrásokat a jogállami normák biztosítása mellett költik el az uniós szerződésekben rögzítettek szerint.
„A vírus, ami ezerszer kisebb, mint egy homokszem, megmutatta, milyen törékeny az élet, túlterhelte az egészségügyi ellátórendszereket, és megingatta a modellt, ami többre értékeli a jólétet az egészségnél. Nagyobb figyelmet irányított bolygónk sebezhetőségére is, az olvadó gleccserekre” – idézett Baraczka Eszter Ursula von der Leyen beszédéből a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek