Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelennek meg a sajtóban az egészségügyi minisztérium részéről.
Míg Makszim Sztepanov ma reggel úgy nyilatkozott, hogy a rekordszámú új fertőzött kapcsán sem készül a tárca a karantén szigorítására, addig Viktor Ljasko tisztifőorvos már a totális karantén feltételeiről beszélt.
Ljasko elmondása szerint a minisztériumban éppen megpróbálják kiszámolni, mennyi idő alatt telnek meg a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak.
Az ötvenezer ágyból jelenleg húszezer foglalt. Amint valamennyi megtelik, más lehetőség nem lévén, kénytelenek lesznek visszatérni a jelenlegi adaptív karanténról a korábbi kemény korlátozásokra. „Ekkor már nem tudunk majd egyensúlyt tartani a gazdaság és az életmentés között”, húzta alá.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek