Egy felmérés szerint a magyarok kétharmada takarékoskodik

Budapest, 2020. október 29., csütörtök (MTI) – Minden harmadik ember (31 százalék) kifejezetten a járványhelyzet miatt kezdett takarékoskodni, miközben 44 százalék már korábban is spórolt, és ezt a szokását továbbra is fenntartja, a takarékoskodók így a magyar népesség háromnegyedét teszik ki – közölte az MTI-vel a takarékossági világnap alkalmából közzétett kutatásának eredményét a CIB Bank.

A pénzintézet közleménye szerint a takarékoskodók körének bővülése összefügghet azzal, hogy az elmúlt hónapokban a családi jövedelem a válaszadók 33 százaléka szerint csökkent.
A relatív többség, 36 százalék nyilatkozott úgy, hogy a váratlan helyzetek miatt tesz félre, 32 százaléknál az otthonról hozott minta, 21 százaléknál pedig a korlátozott pénzügyi mozgástér az első számú motivációja a spórolásnak.
Az országos kutatás alapján legtöbben az öltözködésen és a vendéglátáson spórolnak. A megkérdezettek 60 százaléka az egészségre, 54 százaléka a családra a válság körülményei között is hajlandó többet áldozni.
Egyedül a nyugdíj-közeli és friss nyugdíjas generáció, a 60-69 éves korosztály tagjai között fordult elő nagyobb számban az a válasz, hogy azért nem takarékoskodnak, mert „a jelennek élnek” – hívta fel a bank a figyelmet a felmérés egyik érdekes megállapítására.
A takarékossági világnap október utolsó munkanapja, amelyet az 1924-ben Milánóban rendezett első Nemzetközi Takarékbank Kongresszus óta ünnepelnek.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com