Semmire sem jó Zelenszkij nemzeti konzultációja

A hvylya.net írása szerint Volodimir Paniotto, a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet vezérigazgatója kijelentette, hogy az ukrán elnök által kezdeményezett nemzeti konzultáció eredménye nem tekinthető össznépi véleménynek és semmire nem használható.

Paniotto véleménye szerint mára érthetővé vált az elnöki kérdezgetés metódusa és le lehet vonni a megfelelő következtetéseket. Egészében véve úgy lehet értékelni, mint egy amatőr szinten elvégzett exit poll-t. A vezérigazgató elmondta továbbá, hogy a végeredmény akkor sem lenne lényegesen másabb, ha egy normális össznépi konzultációt rendeztek volna. A populista kérdések ugyanis úgy lettek feltéve, hogy azokra nem volt nagy válasz választék. Akár azt is kérdezhették volna az emberektől, hogy hány kezük van. A válaszok 99,9 százaléka az lett volna, hogy kettő.

Paniottónak tetszik az elnöki kezdeményezés, mert mint megjegyezte, okos ötletnek tarja a néppel való kapcsolattartásnak ezt a formáját. Csak épp nem ilyen dilettáns és amatőr módon kellene lebonyolítani.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com