Szuperokos robotkutya szimatol Csernobilban

A Spot névre hallgató robotkutyát, tudományos céllal vitték a robbanás helyszínére – írja a New York Postra hivatkozva a Híradó.

Feladata a négyes reaktor betonszarkofággal körülvont környékének feltérképezése és a sugárzásszint mérése volt, amely egyes részeken még mindig életveszélyesen magas emberek számára.

A Boston Dynamics által fejlesztett szerkezet rendkívül hatékony, képes csapatban dolgozni és elég okos, hogy emberi segítség nélkül jusson ki egy ajtón.

A projektet végző brit kutatók most először használtak robotkutyát az atomerőmű felderítésére, illetve, hogy teszteljék képességét sugárszennyezett körülmények között. A vizsgálat során begyűjtött adatokból 3D-s térképet készítettek.

Az 1986 április 26-án bekövetkezett robbanás, az atomenergia felhasználásának legsúlyosabb nukleáris katasztrófája, több ezer ember halálát okozta.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com