Ukrajnában nem létezik adófizetői morál, a munkaadók nem szeretnek adózni az alkalmazottaik után, ami miatt komoly problémák keletkeznek a szociális ellátásban, írja az ukranews.com.
Az adózási kultúra hiányát jelzi, hogy a vállalkozói szféra nem vallja be becsületesen a bevételeit, az állampolgárok sem deklarálják a mellékesen szerzett javaikat. A probléma kezelése érdekében a Miniszteri Kabinet arra akarja kötelezni a munkáltató cégeket, hogy kössenek munkavállalási szerződést a dolgozóikkal. A munkaadói körökben ugyanis teljesen normális, sőt dicséretesnek számít, ha nem fizetik az adókat.
A hivatalos becslés szerint mintegy 5,6 millió ukrán állampolgár nem fizet semmilyen adót. Az adóadminisztrációnak nincs semmilyen tudomása e kontingens jövedelméről és vagyoni helyzetéről. A becslések szerint az árnyékgazdaságban maradó összeg eléri, vagy akár meg is haladja a GDP-t. Egyáltalán nem fizetnek adót a javaikat bérbe adók és a vendégmunkások.
Miközben egyes vezetők kemény bírságok bevezetését sürgetik, a Nép Szolgája inkább eltörölné a dolgozóikat feketén alkalmazók büntetését, és a büntető szankciók helyett kiemelten honorálná a becsületes munkaadókat. Azt azonban még senki nem találta ki, miként derítsék ki, hogy valóban becsületes-e az illető cégtulajdonos, és nem fizeti-e borítékban a dolgozók bérének egy részét.
A portál megjegyzi, hogy Ukrajnában a munkaadó fizeti az alkalmazottai utáni kötelező adókat, így az egységes 22 százalékos szociális járulékot, a 18 százalékos jövedelemadót és az 1,5 százalékos hadi járulékot.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek