Koronavírus: bevezetnék az idősek vásárlási sávját Ukrajnában

Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese csütörtöki tájékoztatóján közölte, hogy a tárca a karanténkorlátozások szigorítását javasolja a kormánynak. Indítványozza egyebek mellett a kulturális tömegrendezvények teljes betiltását, a fitness-termek, uszodák és más sportkomplexumok, valamint a bevásárlóközpontokban a boltokon kívül minden más létesítmény bezárását.

Javasolják továbbá a kereskedelmi egységeknek, hogy délelőtt 10 és 12 óra között külön idősávot vezessenek be a 60 éven felüliek kiszolgálására.

Kifejtette: ez nem jelenti azt, hogy az idős emberek más időpontban nem mehetnek boltba vagy gyógyszertárba, csak remélik, hogy a fiatalabb korosztályokhoz tartozók ebben az időszakban nem fognak vásárolni menni.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy a tárcája által készített törvényjavaslat szerint ezentúl a helyszínen szabhatnának ki bírságot a rendőrök, illetve a közegészségügyi ellenőrök azoknak, akik nem viselnek szájmaszkot középületekben, illetve a közösségi közlekedési eszközökön. Sürgette a parlamentet, hogy mihamarabb fogadja el az előterjesztést.

Mint arról beszámoltunk mára közel 10 000 új megbetegedést regisztráltak Ukrajnába.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com