Az ostro.org értesülése szerint Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kész elfelejteni a múltat és újra tárgyalóasztalhoz ülne a magyarokat érintő valamennyi kérdésben.
Az ukrán diplomácia vezetője kijelentette, el kell felejteni azt, hogy Magyarország beavatkozott az ukrajnai helyhatósági választásokba. Mint ismert, október 25-én Szíjjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter arra bíztatta a kárpátaljai magyarokat, hogy támogassák a KMKSZ jelöltjeit.
Elmondta azt is, hogy e miatt megtiltották két magas rangú magyar közjogi személy Grezsa István és Potápi Árpád János számára az Ukrajnába való belépést.
Elismerte, ez kemény, de szerinte teljesen érthető és logikus ellenlépés volt a magyarokkal szemben Ukrajna részéről, ám ideje túllépni rajta. Mint mondta, reméli, hogy újra napirendre kerülhetnek a két ország közötti vitás kérdések.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek