Ukrán orgazdák csempészett dohányát őrizte, 5-10 évet is kaphat

Egy hónapra elrendelte a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy dunaújvárosi férfi letartóztatását, aki ukrán társaival nagy mennyiségű, csempészett cigaretta értékesítésében vett részt – közölte a Tolna Megyei Főügyészség csütörtökön.

A 70 éves férfit minősített orgazdasággal gyanúsítják – írta közelményében Himmelné Ökrös Mária Magdolna megbízott főügyész. Tájékoztatása szerint a nyomozás eddigi adatai alapján a három ukrán állampolgárságú férfi 2019-től dohánytermékek illegális kereskedelmével foglalkozik.

A zárjegy nélküli – feltehetően belorusz és svájci eredetű – cigarettát egy dunaföldvári raktárban tárolták, ahová idén augusztusban és októberben is érkezett külföldről áru. Az elkövetők az értékesítésre váró termékeket innen szállították, illetve szállíttatták el.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának munkatársai szervezett akció keretében több helyszínen fél milliárd forintnál nagyobb értékben foglaltak le különböző márkájú cigarettát.

A nyomozók ezen kívül az ukrán elkövetők magyarországi tartózkodási helyén mintegy 350 millió forintnyi készpénzt is találtak. A gyanú szerint magyar férfi biztonsági őri feladatokat látott el a raktárnál, valamint részt vett a dohánytermékek le- és felrakodásában.

A nyomozó hatóság a férfit különösen jelentős értékre, jövedéki adózás alól elvont termékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt hallgatta ki, ami 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A gyanúsított ukrán társai jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak, felkutatásuk nagy erőkkel folyik.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com