Az ukrán kultuszminisztérium terve szerint a világörökség részévé nyilvánítanák a csernobili reaktorbaleset miatt lezárt övezet objektumait, írja a bagnet.org.
A portál Olekszandr Tkacsenko ukrán kultuszminiszter szavaira hivatkozva közli, hogy a tárca javasolta az UNESCO-nak, vegye fel a világörökségek sorába a csernobili övezetet, illetve annak egyes objektumait.
A cél az, hogy turista paradicsommá változtassák a nukleáris katasztrófa helyszínét. Igaz, mondta a miniszter, ehhez az ukrán félnek is számos lépést kell tennie. Már a közeljövőben ki kell dolgozni a zóna látogatási rendjét, pontos turista útvonalakat és minőségi infrastruktúrát kell kiépíteni. És persze az ország vezetőinek ki kell alakítaniuk Csernobil nemzetközi turisztikai vonzerejét.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek