Mint arról az agroreview.com beszámol, Ukrajnában válságba került a szülészet-borászat. Tíz év alatt felére esett vissza a hazai bortermelés.
Az írás szerint az ország legjelentősebb bortermelő vidékei Kárpátalján kívül Csernovic, Zaporizsja, Herszon és Odessza megyékben találhatók. A termelés visszaesésének fő oka a szőlőültetvények területének zsugorodása. Nagy érvágást jelentett az ukrajnai borászat számára a Krím elcsatolása, hisz a félszigeten fejlett szőlő- és borgazdálkodás folyik.
Ukrajnában jelenleg mintegy 75 társaság foglalkozik borkészítéssel. A szőlőültetvények 25,6 ezer hektáron terülnek el. Az ország a hazai termelés visszaesése miatt külföldi borok behozatalára szorul. Az import jelentősen túlszárnyalja a kivitelt. 2019-ben például 11,9 millió dollár értékben exportáltak ukrán borokat, miközben a behozatal meghaladta a 146,7 millió dollárt.
A kép az idén sem változott. Az év első felében 67,9 millió dollár értékben importáltak bort. Az ukrán piacon legkeresettebbek az olasz, a francia és a német borok. Miközben visszaesett a hazai italok fogyasztása. A statisztikai mutatók szerint az első negyedévben 783 ezer hrivnya értékben vásároltak ukrajnai borokat a hazai fogyasztók, míg egy évvel korábban még 1,24 millió hrivnyányi talált gazdára.
A portál információja szerint az ukrajnai üzletekben a legolcsóbb borok palackonként 60 hrivnyába kerülnek, ám vannak olyanok is, amelyek palackjáért 200 000 hrivnyát kell fizetni!
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek