Legmagasabb készültség: Megáll az élet Londonban

A koronavírus-járvány megfékezésére kidolgozott, háromfokozatú angliai készenléti rendszer legmagasabb szintje lépett életbe szerdán Londonban és néhány környező megyében, miután az utóbbi időszakban jelentősen megugrott az új fertőződések száma ezekben a térségekben.

Az intézkedés alapján az érintett térségekben szerdától nem nyithatnak ki a múzeumok, a turistalátványosságok, a zárt terű szórakozóhelyek, be kell zárniuk a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek, valamint az összes vendéglátóhelynek, bár az utóbbiak elvitelre és házhozszállításra felvehetnek ételrendelést.
Emellett a nem egy háztartásban élők zárt terekben nem tarthatnak összejöveteleket, és a szabadtéri helyszíneken is csak hat, nem egy fedél alatt lakó ember tartózkodhat egymás társaságában.

A stadionokban rendezett sporteseményeket csak közönség nélkül lehet megtartani.
A kormány emellett azt kéri a legmagasabb készültségi szint hatálya alá sorolt területek lakóitól, hogy lehetőleg ne hagyják el azokat a térségeket, amelyekre az intézkedés vonatkozik, és ezekbe a térségekbe a máshol élők ne utazzanak be.
A boltok, a fodrászatok, az edzőtermek ugyanakkor nyitva maradhatnak.

A szerdán életbe lépett szigorított korlátozás Londonra és a vele északról határos Hertfordshire, illetve a főváros keleti határában fekvő Essex megyék egyes térségeire terjed ki.

A szigorításoktól érintett országrészekben hozzávetőleg 9 millióan élnek, de a hármas készültségi szint más angliai térségekben már hosszabb ideje érvényben van. Londonnal és a legmagasabb készültségi szint hatálya alá most besorolt környező térségekkel együtt így  már 34 millió angliai lakost érintenek a sávos rendszeren belüli legszigorúbb készenléti intézkedések.
A december 2-án meghonosított, háromfokozatú angliai járványkészültségi rendszerben alacsony fokozat nincs, a legalacsonyabb, egyes szint is közepes riasztási fokozatnak számít, a kettes szint magas, a hármas szint nagyon magas járványkészültséget jelent a hivatalos meghatározás alapján.

A brit kormány járványügyi korlátozó intézkedései rendszerint csak Angliára terjednek ki, mert az egészségügyi szabályozás az Egyesült Királyság többi országában – Skóciában, Walesben és Észak-Írországban – a helyi kormányok hatáskörébe tartozik.
Az 56 milliós Angliában él ugyanakkor az Egyesült Királyság lakosságának 85 százaléka.
London és tágabb környezete a szerdától érvénybe lépett szigorításig a második készültségi szint hatálya alatt volt.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com