Ukrajnában az elesett katonákon is nyerészkednek

A védelmi tárcánál megerősítették azt az újságírói állítást, amely szerint voltak olyan felelős beosztású egyének, akik a halott ukrán katonákból is hasznot híztak, írja a censor.net.

A korrupciós visszaélésekről Janina Szokolova újságíró rántotta le a leplet. Állítása szerint az elesett ukrán katonák földi maradványainak szállítása közben akadtak egyének, akik ezzel is jelentős összegeket kerestek. Most a védelmi minisztérium hivatalos honlapján megjelent a beismerő vallomás, amely szerint valóban előfordult, hogy felelős beosztású személyek nyerészkedtek a halott ukrán katonákon. A tárca honlapján megjelent információ szerint a vezérkar és az alakulatok közötti együttműködés révén a korrupciós ügyekben elindult belső nyomozás befejezését követően fognak döntést hozni a további lépésekről, a felelősök sorsáról.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com