Vak embert fosztottak ki izsnyétei otthonában

A rendőrök rövid idő alatt megtalálták a feltételezett elkövetőket.

A munkácsi járási Izsnyétén (Zsnyatino) december 14-én egy 59 éves látássérült asszony figyelmét elvonva ellopták megtakarított pénzét, 30 ezer hrivnyát. Miután a nő észrevette, hogy kirabolták értesítette a rendőrséget, a nyomozók még aznap felgöngyölítették az ügyet. Magukat házaló kereskedőknek kiadó 21 és 44 éves helyi lakos követte el a bűncselekményt.

A már jól bevált módszert használták, amíg az egyik elterelte a vak nő figyelmét, a másik ellopta a házban lévő kézpénzt. Hogy ne tereljék magukra a gyanút az elkövetők állnevet használtak, ennek ellenére a hatóságoknak forrónyomon sikerült beazonosítaniuk a feltételezett tetteseket. Elfogásuk során a két nőnél megtalálták az ellopott pénzt, amit a rendőrök visszaszolgáltattak a látássérült nőnek. A két nőt csoportosan elkövetett lopással gyanúsítják, büntetőeljárás indult ellenük.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com