A koronavírus-járvány miatt ajánlott távolságra figyelmeztető riasztóval szeretné felszerelni franciaországi munkatársait az Essity háztartási papírárukat gyártó és forgalmazó svéd vállalat. A kezdeményezés ellen tiltakozásukat fejezték ki szerdán a szakszervezetek.
A CFDT szerint a dolgozóknak egy olyan nyakláncot kellene viselniük, amely a biztonsági távolságtartás megsértése esetén 85 decibel hangot bocsát ki. Ez körülbelül egy fűnyíró zajának felel meg. Christine Duguet szakszervezeti vezető szerint az alapgondolat a dolgozók fegyelmezése annak érdekében, hogy betartsák az egészségügyi előírásokat.
Karl Stoltz, a cég svédországi szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a rendszert egyelőre csak tesztelni fogják Franciaországban.
Az Essity franciaországi üzemében a szakszervezetek szerint eddig egyetlen fertőződés sem történt a dolgozók között, Christine Duguet ezért az egyéni szabadságjogok megsértésének tartja a nyaklánc ötletét, amelyből szerinte a dolgozók nem kérnek.
„Ezek a berendezések a kukában fogják végezni vagy az öltözőszekrényekben maradnak, ez akkora egy nagy hülyeség”
! – mondta a szakszervezeti vezető.
A Franciaországban 2500 főt foglalkoztató svéd cég franciaországi vezetősége egyelőre ragaszkodik az ötlethez, amely „a munkatársak biztonságát erősítené”.
„A berendezésben nincsen GPS és nem rögzít személyes adatokat” – hangsúlyozta a vezetőség, amely azt is jelezte, hogy a mosdókban, a menzán és az orvosi rendelőben nem fog működni.
„Ezzel a rendszerrel, a telep Covid–19-referense gyorsabban és hatékonyabban tudja majd riasztani a potenciális kontaktszemélyeket”
– érvelt az Essity. A szakszervezetek szerint azonban a dolgozóknak már elegük van az egészségügyi válságból, és felháborítja őket egy ilyen intézkedés.
„Mi azt gondoljuk, hogy a járvány után is használni fogják ezt a berendezést a biztonságra, és attól tartunk, hogy rossz vége lesz”– mondta Christine Duguet.
Az Essity szavatolja, hogy a berendezés működési feltételeit a dolgozók képviseleti szerveivel együtt határozza meg a vezetőség, amely a jövő héten véglegesíti a projektet.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek