Mint arról a hvylya.net beszámol, Ukrajnában olyan emberre bízták a koronavírus elleni vakcina elosztásának irányítását, aki korábban dorogok és gyógyszerek forgalmazása körüli korrupciós botrányoknak volt a főhőse.
Mihail Paszecsnyik az elnöki hivatal tanácsadójaként lett koordinátora az ukrajnai vakcinázásnak, ám korábban a Gyógyszerforgalmazó Állami Szolgálat élén állt. Az ő kezében volt az egyik legnagyobb ukrajnai patikahálózat. A Falbi gyógyszertárak Paszecsnyik révén gyakran keveredtek zajos botrányokba. A parlamenti vizsgálatok 2005-ben például kiderítették, hogy Paszecsnyik hatalmával visszaélve a piaci ár ötszöröséért vásárol az ország számára készítményeket. Ezzel sokmilliós kárt okozott az államnak és veszélybe sodorta a tüdőbaj elleni harc állami projektjét. Ráadásul 2014-ben olyan patikaszereket szerzett be, mint a kábítószernek minősülő anyagokat tartalmazó indiai származású Kofeksz.
Az egyéb korrupciós és pénzügyi botrányokat is büntetlenül túlélő Mihail Paszecsnyik most Zelenszkij csapatában bizonyíthatja „rátermettségét”.
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- További háborús hírek