Kijevi embercsempészeket kaptak el Kárpátalján

Mint arról Olena Tracsuk, a Csapi Határőrosztag sajtósa tájékoztatta a médiát, Kárpátalján sikerült elfogni két kijevi embercsempészt, áll a suspilne.media hírében.

A szóvívő elmondása szerint a bűnüldöző szerveknek sikerült felderíteni az embercsempészek által használt útvonalat, amelyen Kijevből az Ungvári járásba juttatták el a migránsokat. A múlt év tavaszán és nyarán három afgán csoportot kíséreltek meg törvénytelen módon Szlovákiába átjuttatni. A bűnözők megszervezték az illegális migránsok ukrajnai és Kárpátalján történő elrejtőzését, és az államhatáron való átjuttatását. A fővárosi embercsempészeknek kárpátaljai segítőik is voltak.

A tájékoztató szerint a gyanúsítottakra héttől kilenc évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com