Kravcsuk szerint Oroszország a tűzszünet felrúgását tervezi

Leonyid Kravcsuk, a minszki összekötő csoport ukrán küldöttségének vezetője szerdán bejelentette, hogy Oroszország de facto kilép a minszki megállapodásokból és felrúgja a tűzszünetet – jelentette az UNIAN hírügynökség a konyakcsoport Teklegram-csatronáján megjelent közleményre hivatkozva.

A volt elnök ezt arra a meg nem erősített információra alapozza, hogy a kelet-ukrajnai fegyveresek engedélyt kaptak Moszkvától arra, hogy úgynevezett figyelmeztető tüzet nyissanak az ukrán hadsereg állásaira.

„Ezt az információt fenyegetésnek tekintjük Oroszország részéről, ami azt is jelenti, hogy ezzel egyoldalúan felrúgják a tűzszüneti megállapodást, valamint kilépnek a minszki megállapodásokból”

– idézték Kravcsukot a közleményben.

A sajtószolgálat megjegyezte, hogy a tárgyalások folyamatban vannak. Előző nap Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megjegyezte, hogy az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon nincs előrelépés, és emlékeztetett arra, hogy Moszkva a konfliktus egyik szerepelője, nem pedig közvetítő.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com