Az EU meghosszabbította az ukrán állami vagyon hűtlen kezelése miatt bevezetett szankciókat

Az Európai Unió Tanácsa egy évvel, 2022. március 6-ig meghosszabbította az ukrán vagyoni eszközök befagyasztását olyanok esetében, akikről megállapítható, hogy felelősség terheli őket az állami vagyon hűtlen kezelése vagy az állami vagyonban veszteséget okozó hivatali visszaélés miatt – közölte az uniós tanács csütörtökön. Az Európai Unió 2014 márciusában döntött úgy, hogy befagyasztja az ukrán állami…

Részletek

Ukrajnában szakszerűtlenül tárolják a burgonyát

Az ukrajnai létesítmények több mint fele alkalmatlan a burgonya tárolására, áll a seeds.org.ua írásában. A portál információja szerint Ukrajnában 2007 és 2008 folyamán lendült fel a korszerű burgonyatárolók építése. Viszont 2012-ben leállta folyamat a vetésterület és a terméshozam zsugorodása miatt. Manapság is a termesztők érdektelensége a mérvadó, aminek oka, hogy a nagybani „játékosok” felhagytak a…

Részletek

Erős földrengés rázta meg Új-Zéland partjait

Három nagy erejű földrengést észleltek helyi idő szerint pénteken Új-Zéland térségében, a Csendes-óceáni Szökőár Előrejelző Központ (PTWC) cunamiriadót adott ki a csendes-óceáni térségre. z első, erős, 7,3-as magnitúdójú földrengést Új-Zéland Északi-szigetétől keletre kora reggel észlelték, de az akkor elrendelt szökőárriadót időközben már lefújták. A második földmozgás mindössze órákkal követte az elsőt az Új-Zélandtól nagyjából ezer…

Részletek

A leghidegebb órákban mínuszokra kell készülni a tavasz első hétvégéjén

Pénteken hidegfront érkezik, aminek hatására téliesebbre fordul az idő az első tavaszi hétvégére. Főként a hegyekben havazhat is, és lehűl a levegő: a maximumok jellemzően 10 fok alatt maradnak, vasárnap hajnalban pedig néhol mínusz 10 fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com