Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Fiatalok másztak egymás nyakába, hogy kimentsenek az égő lakásból egy családot Franciaországban

Néhány fiatal egymás nyakába mászva mentett ki egy családot egy harmadik emeleti égő lakásból a franciaországi Nantes városában – számolt be a Telex.

A földre matracokat is tettek le, arra dobták le a család hat hónapos gyerekét, akit kritikus állapotban vittek kórházba, de a hírek szerint fel fog gyógyulni. Az egyik mentésben részt vevő ember szerint ez volt „az utolsó lehetőség” a baba megmentésére, mert a füst erősen ömlött a lakásból. A mentésről felvétel is készült.

A tűz több másik lakásra is átterjedt, így a helyszínre érkező tűzoltóknak több másik embert is ki kellett menekíteniük az épületből.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com