Koronavírus – Vietnami tudósok új mutánst azonosítottak

Vietnami tudósok azonosították a koronavírus egy új változatát, amely a brit és indiai mutáns keveréke – számolt be a járvány terjedésének megelőzéséről és ellenőrzéséről, Pham Minh Chinh kormányfő elnökletével tartott össznemzeti tanácskozáson szombaton a vietnami egészségügyi miniszter.

Nguyen Thanh Long elmondta, hogy az új törzsnek még nem adtak nevet. Szakértők megállapították, hogy ez a vírus fertőzőbb és könnyen terjed a levegőben. Az egészségügyi tárca felveszi az új mutánst a koronavírus globális genomtérképére – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy a vírusnak éppen ez az új változata vezetett tömeges fertőzésekhez az észak-vietnami Bac Giang és Bac Ninh tartományokban, amelyek az országban április 27-én kezdődött negyedik járványhullám során a kór fő gócpontjaivá váltak.

Eddig a koronavírus hét mutánsát azonosították Vietnamban, köztük a britet, az indiait és a dél-afrikait.

A járvány 2020 januárjában kezdődött a délkelet-ázsiai országban, ahol eddig 6713 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Közülük 3643-an az elmúlt hónapban lettek betegek. A vírus okozta szövődmények miatt 47 ember halt meg. Az egészségügyi létesítményekben 3770 beteg van orvosi megfigyelés alatt.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com