Egy év alatt 1,2 millió ukrán turista kereste fel Egyiptomot

Az afrikai országban fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be az ide érkező turisták, és az idegenforgalmi ágazatban dolgozók védelmének érdekében – közölte az Korrespondent.net az egyiptomi turisztikai minisztériumra hivatkozva. 2020. július 1. és 2021. július 1. között 1,2 millió ukrán turista kereste fel Egyiptomot – mondta Gada Shalabi július 15-én, csütörtökön Kijevben tartott sajtótájékoztatóján. Egyiptom turisztikai…

Részletek

Ukrajnában százezres bírság járhat a dolgozók szabálytalan alkalmazásáért

Az állami adóhatóság nagyszabású ellenőrzésbe kezdett, amely során átvilágítanak minden munkáltatót, hogy megállapítsák törvényesen alkalmazza-e és fizeti a dolgozóit, áll a hvylya.net hírében. Az adóhivatal honlapján is közzétett tájékoztató szerint az úgynevezett szürke bérezést, a hivatalos fizetés mellett borítékban adott munkadíjak elleni küzdelmet kívánják szigorítani. Csak július első öt napja során 336 olyan alkalmazottat találtak,…

Részletek

Koronavírus – Ukrajnában kevesebb mint hatszáz új beteget regisztráltak

Ukrajnában szombatra kis mértékben csökkent a koronavírus-járvány terjedése, az újonnan regisztrált fertőzöttek száma nem érte el a hatszázat, így számuk 140-nel alacsonyabb volt az előző napinál. Az elhunytak száma stagnál. A hivatalos közlés szerint az elmúlt napon 591 új esettel 2 244 196-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az előző napokban kis mértékben ugyan, de…

Részletek

Rejtélyes egészségügyi panaszokkal küzdöttek az amerikai diplomaták

Tisztázatlan eredetű megbetegedéseket észleltek az osztrák fővárosban akkreditált amerikai diplomaták és más kormányzati alkalmazottak körében, Washington vizsgálatot indított – közölték amerikai tisztségviselők pénteken. A rejtélyes egészségügyi panaszok Joe Biden amerikai elnök januári beiktatása után jelentkeztek, és hasonlóak azokhoz, amelyeket a havannai amerikai nagykövetség nagyjából 20 munkatársánál észleltek 2016-ban és 2017-ben. Azokat a – kisebb agykárosodással…

Részletek

Lezuhant egy helikopter Ukrajnában

Lezuhant egy helikopter szombaton kora reggel Ukrajnában, a balesetben két ember meghalt – tudatták a helyi hatóságok vasárnap. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) tájékoztatása szerint az Mi-2 típusú helikopter Mikolajiv megyében, Zajve település közelében zuhant le egy mezőgazdasági területen, egyelőre nem tudni, hogy miért. A helikopter a becsapódáskor kigyulladt, a pilóta és segítője a…

Részletek

Száz fölé emelkedett a németországi áradások halálos áldozatainak száma

Száz fölé emelkedett a németországi áradások halálos áldozatainak száma a hatóságok pénteki adatai szerint. A természeti katasztrófa az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartomány és Észak-Rajna Vesztfália tartomány egy részét sújtotta. Észak-Rajna-Vesztfáliában 23 városban és járásban küzdenek áradással. A legdrámaibb helyzet pénteken a Köln melletti Erfstadt Blessem nevű negyedében alakult ki. Ott az alámosások miatt…

Részletek

A vártnál magasabb infláció gerjeszti a drágulást Ukrajnában

Júniusban 9,5 %-os inflációt mértek Ukrajnában, ami jóval magasabb volt az Ukrán Nemzeti Bank által prognosztizált 5 %-nál. A pénzromlás következtében a szolgáltatások 8,1, az élelmiszerek 12,1, az egyéb jellegű termékek 1,6 %-al kerültek többe. A vásárlók elsősorban a napraforgóolaj, a majonéz, a margarin árában érezhették meg az inflációt. A tejtermékek rohamos drágulását a tápok…

Részletek

Németország megnyitotta határait az ukrán utazók előtt

Július 18-tól az ukrán állampolgárok akadálymentesen utazhatnak Németországba. Korábban csak azok léphettek be az ország területére, akik átestek a vakcináció teljes folyamatán, és igazolni tudták a belépés kivételes okait, számolt be német kormány. Ukrajnán kívül a listán szerepel Szaúd-Arábia (július 18-tól), Albánia, Örményország, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Moldova, Kanada, Ausztrália, Izrael, Dél-Korea, Brunei, Japán, Jordánia, Katar, Koszovó,…

Részletek

Negyven utassal felborult egy busz Ukrajnában

Árokba hajtott és felborult a Kijev–Wroclaw menetrend szerinti autóbusz Rivne megyében, szombat hajnalban. Az első információk szerint a jármű negyven utasa közül 16 sérültet kórházba szállítottak – közölte az UNIAN hírügynökség. A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) Rivne megyei kirendeltségének tájékoztatása szerint a baleset Krupec település és Radiliv város között történt hajnali 3 óra 45…

Részletek

Brutálisan megvertek egy jogvédő aktivistát Ukrajnában (videó)

Véresre verték Natalja Esonkulova jogvédőt az ukrajnai Dnyipróban – írta meg a Telex az Unian.ua cikkére hivatkozva. A nő szerint csak annak köszönheti, hogy életben maradt, hogy a szomszéd megzavarta a két támadót, akik a fejét rugdalták. A támadás megrendelésével Esenkulova két ismert vállalkozót és egy emberüket vádolta meg, akiknek pénzbehajtási ügyeiről írt. „Kijelentem, hogy…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com