Amennyiben Ukrajna nem írja alá a Budapesti Memorandumot és nem mond le a nukleáris fegyverekről, akkor atomnagyhatalomként ma szabadon zsarolhatná a világot, írja a dilo.net.ua.
Ezt a véleményt David Arahamija a Nép Szolgái parlamenti frakciójának vezetője fogalmazta meg egy televíziós műsorban. Mint megjegyezte Ukrajna egy semmit nem jelentő egyezményt kötött, és lemondott a nukleáris fegyvereiről, ami a függetlenné vált ország akkori vezetésének legnagyobb hibája volt. Ez egy akkora baklövés, amely felülírja az ország valamennyi elnökének tévedéseit. Ha Ukrajna megmaradt volna atomnagyhatalomnak, úgy egészen másképp viszonyulna hozzá a világ, más hangnemben tárgyalnának a jelenlegi vezetőivel.
Ugyanakkor a frakcióvezető beismerte, nem ismeri a memorandum aláírásának körülményeit, de szerinte biztosan meg lehetett volna őrizni a nukleáris arzenált. Most Ukrajna ezzel az egész világot zsarolhatná, sok pénzhez juthatna és sakkban tarthatná az ellenségeit, vélekedik David Arahamija.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek